"Csak akkor van esélyünk a felkészülésre, ha nyíltan beszélünk a civilizációnk összeomlásának lehetőségéről!" Számos nemzetközi tudós írta alá az emberiség
A WHO szakemberei olyan ijesztő folyamatokra lettek figyelmesek, hogy most torkuk szakadtából figyelmeztetik a világot. A WHO magyar vezérigazgató-helyettese egy
Videón az igen érdekes kijelentés, miközben a mainstream média és az egész tudományos élet harmadik, negyedik, ötödik vakcinákra próbálja rábeszélni
Baj lehet a Békemenettel a romániai vendégek miatt - jelentette ki Rusvai Miklós. Rusvai Miklós az ATV Start című műsorában
Erre senki sem számított. Ez egy nyílt üzenet arra, hogy az USA elnöke valóban gengszternek tartja Orbánt. Ez már diplomáciai
Hamarosan visszatérhet a maszk? 30 ember halt meg egyetlen nap alatt Magyarországon, kezd bedurvulni a negyedik hullám, már kongatják a
Megdöbbentő kijelentéseket tett: pórázra a teljes társadalommal?! Szlávik János maga is nagyon erősen hisz az átoltottságban és abban, hogy csak
Eddig nem ismert jelenség jelezheti a közelgő kataklizmát. A klímaváltozás olyan láncreakciókat indíthat be, amelyek nem várt következményekkel járnak –
Sokak szerint a sziget hasonló lehet, mint ahol a népszerű Lost című sorozat játszódik, vagy az 51-es körzet. Egy elsötétített