Éppen ideje volt, hogy fölébredjen a hiperálomból! Úgy tűnik megtörtént a csoda. Vagy csak mindkét oldal felé elkezdett beszélni a
Az ATV-ben Szlávik János főorvos, aki meredek dolognak nevezett néhány dolgot, és elmondta: Mindenki gondolkodjon el magában. Fordulóponthoz érkezett a
Tisztába tettek néhány dolgot, jön a teljes határzár, elmondta, mi lesz az idősek vásárlási sávjával, vagy a kijárási korlátozással. Most
Most hozták meg azokat a döntéseket, amelyek minden magyar életét komolyan befolyásolhatják a koronavírus járvány második hullámában. z, hogy ma
Két képviselő is házi karanténba került – tudatta közleményben a Fidesz-frakció. Kimutatták a koronavírust Trócsányi László európai parlamenti (EP-) képviselő,
A felmérés sokkoló eredményeket hozott. Ráadásul egyre több szakember szerint a jelenlegi rendszer sem fenntartható már sokáig, és kártyavárként dőlhet
Kiadhatták a vörös kódot a magyar kormányban, miután kiderült, a járvány bejutott a politikusok közé is. Már a miniszterelnök közvetlen
Egy ritka spirituális meditációs állapotba, a thukdamba lépett be, miután július 14-én klinikailag halottnak nyilvánították a tajvani Tibeti Hivatal szerint.
Kisfiúk vizeletében főtt tojás? Rendőrlibák? Némelyiktől még a hátad is borsódzni fog… Kisfiúk vizeletében főtt tojás? Rendőrlibák? Kína a világ










