CímlapsztorikÉrdekes világ

Lezáratlan magyarországi eltűnések nyomában: emberrablás, furgonokkal “tüntetik el” a gyerekeket?

Eltűnések. A világ talán legbizarrabb és egyben legrémisztőbb jelenségeinek egyike, amikor valakit egyszerűen csak elnyel a föld, és minden nyom nélkül tűnik el.

Szomorú, de egy néhány éve készített statisztika szerint Magyarország bizony az elsők között van abban a tekintetben, hogy hányan válnak kámforrá a területén. 0,14%-os arány, az első helyen álló USA_hoz képest, ami 0,27%- a lakosság arányához viszonyítva.

24 ezer eltűnésből 14 ezer 18 év alatti. Jelenleg 1.200 körülire nőtt azok száma, akiknek a hollétéről nem tud semmit sem a hatóság már évek óta.

Hirdetés

Több riasztó esetet is lehetne említeni az elmúlt évtizedekből. Szatmári Nikoletta esete az egyik legvérfagyasztóbb, és borzalmas látlelete annak, hogy miféle szörnyek járkálnak a társadalomban.

De említhetnénk Ackermann Dávidot is, vagy Árvai Brigittát, farkas Helgát.

Hiszen ezekben az esetekben vagy a holttest, vagy a tettes nem került elő soha többé.

Íme a film, ami körbejárja a témát:

A legtöbb forrás arról beszél világszerte, hogy fekete vagy egyéb furgonokkal vadásznak gyerekekre különböző játszótereken, vagy állami intézmények közelében.

Játékokkal, édességekkel vagy kutyával csalják közel magukhoz az áldozatokat, majd 24 óra alatt kiviszik őket az adott országból.

A lányokat eladják prostituáltnak, a fiúkat pedig gyermek rabszolgának.

Ez nem valami rossz vicc, sajnos szülőként fontos, hogy odafigyeljünk gyermekeinkre…

Vigyázzunk és figyeljünk egymásra és egymás gyermekeire.

Hirdetés

Ha gyanús fekete vagy egyéb furgonokat látunk, amik gyermekeket környékeznek, fotózzuk le őket, írjuk fel a rendszámukat.

Amennyiben valaki azt észleli, hogy egy közeli rokona/ismerőse eltűnt, úgy elengedhetetlen az azonnali intézkedés, hiszen minden perc számíthat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!