CímlapsztorikÉrdekes világ

Magyarország egy rákos daganat első komoly jele – botrányos kijelentést tettek hazánkról

Megszólították Bident: vegye komolyan a magyar kérdést!

A jelenlegi magyar rezsim kicsiben ugyanazt a problémát veti fel az nyugati világnak, mint Kína nagyban – hangzik el a figyelmeztetés.

Hirdetés

De ez még nem minden.

Egy rákos keléshez hasonlították azt, ahogy hazánk jelenleg működik!

Magyarország a németek “Kína-problémája” és Joe Biden megválasztott elnök új kormányának komolyan kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel

– írja a The Hill amerikai internetes portálon megjelent cikkében Simonyi András, Magyarország volt washingtoni nagykövete.

Simonyi szerint annak a módszernek, ahogy az elmúlt tíz évben Németország kezelte magyar partnerét, riadójelzésnek kellene lennie.

A cikkíró szerint a német politikusok tévednek.

Úgy kellene kezelniük a demokrácia magyarországi leépítését, mint egy az EU-n belül jelentkező rákos daganat első, határozott jelét.

Sajnálatos módon azonban amikor Németország szembe kerül azzal a választási lehetőséggel, hogy kiálljon-e a szabadság és a demokrácia mellett vagy a gazdasági érdekeit kövesse, akkor az utóbbit választja.

Magyarország a német autógyártók összeszerelő üzeme lett és a jelenlegi magyar rezsim biztosítja a tevékenységükhöz a politikai stabilitást.

Hirdetés

Cserébe Berlin megvédte Orbán Viktor kormányát, amikor a jogállam leépítése miatt az EU-ban támadták.

Szomorúnak látják, hogy az EU továbbra is önti a pénzt Magyarországra stabilizálva ezzel az Orbán-rendszert.

A volt nagykövet ezért ahhoz a müncheni megállapodáshoz hasonlítja az ügyet, amelyben Neville Chamberlain brit miniszterelnök utat engedett a náci Németország terjeszkedése előtt, azt gondolva, hogy ezzel megelőzi a háborút, ám csak lovat adott a britek ellensége alá.

Ezért gondolja úgy, hogy azt, ahogy Németország kezeli a magyar demokrácia elsorvasztását, úgy kell tekinteni, mint a németek “Kína-problémáját” kicsiben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.