CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Minden, amit tudni lehet a héten a Földet elérő aszteroidáról

A NASA esélyeket latolgat és felhívja a figyelmet a nyugalomra. Közel lesz, rendkívül közel, feltehetően nem okoz világkatasztrófát.

Hihetetlen méretű kozmikus gyilkos száguld felénk

Alig egy hete robbant a hír, hogy egy hatalmas, közel toronyóra méretű aszteroida közelít a FÖld felé és el is érheti azt.

A NASA bejelentésére csillagászok tucatjai próbálták szimulálni, hogy mekkora eséllyel csapódhat be, vagy hogy egy “találat” estéén mekkora pusztítással járna.

Hirdetés

A NASA pedig figyelmeztette a közvéleményt ara, hogy vizsgálják az aszteroidát és annak pályáját, ugyanakkor nyugalomra intettek mindenkit.

Napjaink vannak hátra?

A csillagászok folyamatosan nyomon követik az RM45 elnevezésű űrkőzet mozgását. Az aszteroida 680 méter nagyságú, és hihetetlenül gyorsan száguld a Föld irányába.

A szakértők Föld közeli objektumként azonosították, mivel 4,6 millió mérföld távolságban fog elhaladni mellettünk.

Azonban sokan aggódnak amiatt, hogy vagy hiba csúszhat a számításokba, vagy addig számunkra kedvezőtlen módon változik meg a pályája.

Az effajta pályamódosulások bár ritkák, néha előfordulnak a Napszél és egyéb tényezők hatására, mint a Jupiter gravitációs hatása…

Világkatasztrófát okozhatna

A NASA is eljátszott a gondolattal, mi lenne ha egy 680 méteres aszteroida becsapódna a Földbe.

Tömeges kihalást ugyan nem, de egy globális pusztítást biztosan végezne, és több városnyi területet tenne teljesen lakhatatlanná, függően attól, mennyi égne el belőle a légkörben, és mennyire “kemény” is az aszteroida.

Ha az óceánba csapódna, akkor több tíz méteres szökőárat tudna előidézni, a pusztítás még így is óriási lenne. A lökéshullám az egész Földön végigsöpörne.

2021 májusában is érkezik egy újabb

Ha a mostani miatt tehát nem is kell nagyon aggódnunk, májusban érketzik egy újabb úrszikla.

Hirdetés

A NASA éppen most is figyel egy 2009 KF1 nevű égitestet, aminél megvan az esély, hogy május 6-án nem tudja elkerülni a bolygónkat.

A dolog azért érdekes, mert állítólag egy Nostardamus jóslat 2021 májusát említi egy globális kataklizma idejére, de ez utóbbit érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen eddig is valamennyi világvége “elmaradt”. Szerencsére.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!