CímlapsztorikÉrdekes világ

NASA bejelentés: élet és mesterséges kolónia a Holdon

Ez mindenki életét megváltoztatja. A NASA óriási bejelentést tett. Az emberiség legnagyobb felfedezése.

A NASA a napokban olyan bejelentést tett, az tényleg mindannyiunk életét megváltoztatja.

Lényegében bejelentették a holdi kolóniákat, Hold-városokat.

Hirdetés

Már rég ott van az emberiség a Holdon?

Az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala pedig úgy tűnik, hogy nem lassít, sőt, legfrissebb bejelentésük szerint még sikerült eggyel magasabb fokozatba is kapcsolniuk.

Az űrverseny valamennyi szereplője abban érdekelt, hogy minél hamarabb sikerüljön embert juttatni égi kísérőnk felszínére és tartós jelenlétünket biztosítandó állandó bázist létrehozni rajta.

Egyes konteók szerint egyébként ez már rég sikerült is és évtizedek óta ott vannak egy titkos kooperáció keretében földönkívüliekkel.

Erről is beszélt John Lear volt CIA dolgozó is, beszámolóját pedig sokan elhiszik és valósnak gondolják.

Ugyanakkor Niara Isley is azt állította egy vallomásában, hogy egy titkos csereprogram is zajlik a Holdon, és egy másik emberi faj “kitenyésztése”, valamint ősi építmények körülöli ásatások.

A hivatalos verzió szerint az évtized végére jöhet emberi holdkolónia?

Egy állandó emberi jelenlét mellett működő holdbázis létrehozása hatalmas mérnöki és tudományos kihívás, aminek három fő nehézsége van.

Az első ezek közül a víz jelenléte, illetve kitermelhetősége. Erre a problémára az elmúlt hetek hírei alapján Kína már megtalálta a megoldást, hiszen apró üveggyöngyök formájában hatalmas mennyiségű tartalék áll a rendelkezésre kozmikus szomszédunkon.

Már csak a kinyerés gazdaságos módját kell kitalálni, de ismerve a távol-keleti állam eltökéltségét, erre is hamarosan sor kerülhet.

A Houstonban található NASA Johnson Űrközpont munkatársainak a világon elsőként sikerült vákumkörnyezetben, szimulált holdporból nagyteljesítményű lézer révén karbotermikus reakcióval oxigént kivonniuk.

Hirdetés

Ezzel nem pusztán a légzéshez, de még az űrjárművek hajtóanyagához elegendő mennyiséget is könnyedén elő lehet előállítani a jövőben.

Elmondásuk szerint a technológia készen áll az űrbéli tesztekre, így a 2025-ben induló Artemis küldetés során akár holdbéli körülmények között is kipróbálhatják az új eljárást.

Amennyiben ez sikeres lesz, azzal valóban megnyílik az út a tartós emberi jelenlét irányába a Holdon. Beindulhat a bányászat és az űrturizmus, ebből pedig hosszabb távon az egész emberiség profitálhat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!