CímlapsztorikÉrdekes világ

Önpusztítók besorolást kapott az emberi faj a földönkívüliektől

Üzenetbe szóltak hozzánk, elmondták, hogy mit várnak el tőlünk.

Vészesen fogy az idő, hogy teljesítsük, ez pedig a civilizációnk végét jelentheti – állítják.

Egy állítólagos földönkívülitől származó üzenet kezdett el terjedni különféle fórumokon.

Hirdetés

Állítólag az eredeti forrása a Reddit, de semmit sem tudni konkrétumot róla, ezért mi is inkább csak szórakoztató jelleggel osztjuk meg veletek, mindenki azt hisz amit akar.

Amellett hogy erős a gyanú, hogy csak kitaláció, bármi is az igazság, az üzenete “erős” még így is.

Aztán még az is lehet, hogy az üzenet egy falós földönkívülitől származik… Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták.

Az EBE névre hallgató állítólagos földönkívüli 2014-ben küldte az üzenetet földi kapcsolattartókon keresztül.

Ebben arra figyelmeztette az emberiséget, hogy nagyon nagy pusztítással járó időszak vár ránk a következő években (covid, aszály, háborúk pipa) és hogy az emberiség azért nem találkozhatott még más civilizációkkal, mert szándékosan egy elzárt Naprendszerbe “telepítettek” minket évmilliókkal ezelőtt.

Erről nincs és nem is lehet kollektív emléke az emberi fajnak, jóval azelőtt történt, hogy azt mi képesek lennénk felfogni.

Minderre azért volt szükség, mert a fajunk Önpusztítók besorolást kapott.

Vagyis önmagunkra és más civilizációkra is veszélyt jelentünk a jelenben és a jövőben is.

Az idegenek több dolgot várnak el tőlünk, hogy elkerüljük a végzetünket, azaz a civilizációnk bukását, mely a Földön már legalább ötször következett be.

Hirdetés

Mindeddig a bukást követően újraindították az emberi faj útját, mert látják bennünk a lehetőséget.

Azonban nem biztos, hogy újabb esélyt kapunk, ezért kérnek tőlünk, utat mutatnak.

Rég átadnák a tudásukat, de nincs kinek, mert nem léptünk feljebb civilizációs és tudati szinten, még mindig a pusztítási vágyaink rabjai vagyunk, hozzájuk képest alacsonyabb létformák.

Ki mit gondol erről?

Még ha kamu is az egész, az üzenet azért elgondolkodtató.

Ha pedig valóban egy nem evilági lény üzenete, akkor annál inkább…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!