Címlapsztorik

Ördög Nóráék vendéglőjében kiszámláztak 200 forintos jégkockát is

A vásárlók felháborodtak, Ördög Nóra megszólalt!

200 forint pluszt fizet a vendég, ha jégkockát kap az italába? Bizony ez is előfordulhat a nagy hőségben, hiszen az energiaínséges időben mindennek ára van.

Pár héttel ezelőtt történt, hogy beültünk reggelizni az ismert tévés vendéglőjébe.

Hirdetés

Ez már korábban is előfordult, a párom rajong az ételekért. Korábban nem tűnt fel, de most egyből kiszúrtam, hogy a számlán egy különleges tétel szerepel, méghozzá a jégkocka, amiért plusz 200 forintot számoltak fel – idézte fel a Blikknek a fiatalember, aki kérte, nevét ne írjuk ki.

Mint mondta, ilyenformán a kétszáz forintos szódavíz máris a duplájába, 400 forintba került.

Korábban nem vettem észre soha a számlán ilyen tételt, most sem tettem szóvá, mindössze a páromnak mondtam, hogy ez azért kicsit durva

– tette hozzá a vendég, aki viszont azt is elismerte, hogy rendeléskor egy pohár jó hideg szódavizet kért, lehetőleg sok jéggel.

Ördög Nóra, az étterem tulajdonosa érezhetően meglepődött, amikor arról kérdeztük, mióta számolják fel a jég árát a vendégeknek. Először arra gondolt, tévedésről lehet szó.

A számlát látva azonban hamar kiderítette, mi lehet a háttérben.

Férjemmel, Nánási Pállal beszéltünk a munkatársakkal és kiderült, hogy tudtunkon kívül, hatáskörüket némiképp túllépve, bár nyilvánvalóan cégünk érdekeit szem előtt tartva kezdték el felszámolni a jeget azokban az esetekben, ahol az italok alapból nem tartalmaznak jégkockát.

Az utóbbi időben ugyanis gyakorivá vált, hogy a vendégek kérnek külön is extra adag jeget – kezdte az ismert tévés és vendéglátós, megerősítve, hogy erről tulajdonosként semmit nem tudtak.

Ebben az esetben egy pohár szóda mellé kértek jeget, amely alapból is nagyon hideg, ezért nem szoktunk hozzá jégkockát felszolgálni, és nem is adjuk drágán.

Hirdetés

Ennek ellenére ez semmiképpen nem egy szerencsés gyakorlat, és intézkedtünk is, hogy ne így legyen.

A szörpök, koktélok esetében a jégkocka alapösszetevő, és szerepel is a termék árában, nem külön számoljuk fel

– magyarázta Ördög Nóra, hozzátéve, hogy a mai energiaárak mellett egyébként nem tekinthető filléres tételnek a jégkocka készítése, felszolgálása és tárolása sem.

Mindezek mellett kijelentette, hogy ez többé nem fordul elő és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Az ismert tévés azt is elmondta, hogy felvette a kapcsolatot a vendéggel és kárpótolták őt a kellemetlenség miatt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!