Egészségünk

Örökké tartó(s) tej és sejthalál, avagy megmérgezett generációk

Az élelmiszeripar nem értünk van, hanem ellenünk? Az egészségünket áldozták fel a profit oltárán. Itt a bizonyíték, kitálaltak a legnagyobb hazugságokról!

Az igazság az – és ezt tulajdonképpen nyíltan az élelmiszeriparon belül dolgozók közül senki sem meri kimondani – hogy az élelmiszeripar által kreált élelmiszerek többségét nem az emberi bélrendszerre tervezték.

Nem azért lettek létrehozva, hogy tápláljanak, még csak nem is azért, hogy jóllakassanak.

Hirdetés

Ezt különösen a gyorséttermi, mekis kajáknál érezni is lehet.

Az ember csak eszik, közben egyre éhesebb, a rengeteg tartósítótól és ízfokozótól, a vegyszerekről nem is beszélve.

A jelenleg kapható éellmiszetek több mint fele 50 évvel ezelőtt még csak nem is létezett – ez sokat elárul arról, hogy milyen szemetet si tömünk mahunkba nap mint nap.

Az előemésztett ételek üres kalóriákat jelentenek, mivel a szervezetünknek nem kell “fáradoznia” azzal, hogy megeméssze ezeket.

Így mivel nem “dolgozik”, elraktározza, üres kalóriák miatt pedig több kiló háj csúszik fel az átlag fogyasztóra.

Nem véletlen, hogy az emberi társadalom túlnyomó része elhízott.

Különösen igaz ez a fejlett országokra, érdekes módon azokra, ahol a feldolgozott ételek magasabb arányban vannak jelen az emberek étrendjében.

Viharos gyorassággal kezdi elsöpörni a rák az egész világot.

Egyre fiatalabb korban és egyre nagyobb számban betegednek meg az emberek, mintha valami vírus lenne.

Hirdetés

A rák valóban egy vírus bizonyos értelemben.

A gazdatest mi vagyunk, de az élelmiszeripar halálos, lassan ölő toxinjai a hordozók.

Vagyis ha az ember tovább akar élni, kétszer is meg kell néznie, mit is eszik.

Mert az vagy, amit megeszel – tartja a mondás.

Nem véletlen van az, hogy az elmúlt 10 évben az exhumált halottak mind ugyanolyan jó állapotban voltak, mint az eltemetésükkor.

A rengeteg élelmiszerre bevitt “tartósítószer”…

A tartósított tej, a ragasztott sonka, szteroidokkal és antibiotikumokkal telelőtt haszonállatok húsa mind a rák melegágyai.

Az örökké tartó(s) tej pedig egyfajta szimbólummá vált mára az egészségtelen, profithajhász élelmiszeriparnak, melyet azonnal fel kellene számolni, és már önmagában ezzel több millió ember életét lehetne megmenteni…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!