Tudomány

Tele van víz okozta áradás nyomokkal a Mars: a NASA sokkoló felfedezést tett, jelen vannak a “Mars lakók”

Itt az ideje újraírni a tudományos ismereteinket.

A felszín alatt még mindig lehet víz és akár élőlények is.

Világszenzációt jelenthetnek hamarosan be.

Hirdetés

A Mars tele volt vízzel és akár élettel is

A Földön található folyóvölgyek hosszú évek eróziója nyomán születtek meg, milliónyi év alatt.

Egy új tanulmány állítja, a Marson sokkal gyorsabban történt meg mindez, a bolygó krátereiben összegyűlő vízből kialakult tavak törték át gátjaikat, s formálták vele szomszédunk felszínét.

A Nature folyóirat közölte szeptember 29-én az austini Texas Egyetem kutatóinak munkáját.

A tanulmány szerint a Mars 3,5 – 3,7 milliárd évvel ezelőtti állapotában, mikor még vizes volt felszíne, a bolygó kárterei óceánnyi méretű tavaknak adtak otthont. Egészen addig, amíg a kráter sáncai tartani bírták a víz nyomását, a kutatók szerint ugyanis 262 esetben tört ki minimum annyi víz, mely meg tudná tölteni a Föld Ontario-tavát és a Felső-tavát is, ezzel jelentős mértékben átformálva a marsi felszínt.

A tanulmány azt is megkockáztatja, hogy a Mars történelme során voltak olyan időszakok, amikor a felszín bővelkedett az élet kialakulására kedvező folyóvízben. (Erről az időszakról érdemes ezt a cikket elolvasni.)

Az árhullámok véste szakadékok bár földrajzi értelemben véve gyorsan jöttek létre, maradandó hatást gyakoroltak a környező tájra; a tanulmány szerzői szerint például befolyásolhatták a közeli folyóvölgyek kialakulásának irányát is.

A kutatás egyúttal alternatív magyarázatot ad a Mars domborzati jellemzőinek kialakulásának kérdésére, melyet korábban rövidebb nedves időszakokkal és az éghajlat változásaival magyaráztak.

A felszín alatt ma is lehet élet

Ráadásul az sem zárható ki, hogy akár a mélyben egyes üregekben vagy barlangokban összetettebb életformák és lények is létezzenek.

Semmi sincs kizárva, ráadásul a NASA kutatói egyre inkább pedzegetik a marsi élet lehetőségét, ami korábban elképzelhetetlen volt.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.