Tech-Kütyük

Tiltott történelem – Nikola Tesla titkos története: amit az őt “kinyíró” energialobbi elhallgatott

Ő találta fel számtalan olyan dolgot, ami később az egész emberiség életét meghatározta.

Sőt, messze a kor előtt járt, és a jövő szabadenergia rendszerének a kulcsa volt a kezében, mégis megvetetten és szegényen halt meg, mert az akkoriban kiépülő energialobbi kigolyózta… és ehhez Thomas Edisont használták fel, aki egy elefántot is képes volt kivégezni csak azért, hogy Teslát besározza…

Tesla elhallgatott története

Nikola Tesla elhallgatott történetét nem sokan ismerik.

Hirdetés

A legtöbbször ugyanis vetélytársa, Edison nézőpontját ismertetik a médiában is, valamint a nagy energiakonszernek történelmi nézőpontját.

Az energialobbira óriási veszélyt jelentett az, amit Tesla művelt.

A feltaláló géniusz ugyanis több olyan zseniális technológia és találmány kifejlesztésének küszöbén volt, mely alapvetően haladta volna túl az energiavállalatok világát.

Egyszerűen nem lett volna szükség rájuk, mivel az emberiség kezébe adta volna a szabad energia kulcsát.

Tesla ugyanis rájött, hogyan lehet az éterből, látszólag szinte a semmiből kinyerni végtelen energiát, mely aztán elektromos árammá alakítható.

Gondoljunk csak bele, mit szóltak ehhez a színfalak mögött azok a nagy energiavállalatok, akik épp abból éltek, hogy az energiát pénzre váltották és ezzel sarcolták az energiafogyasztó lakosságot…

Az energiaipar mágnásai és Thomas Edison “golyózta ki” Teslát

A váltakozó áram, a röntgen technológia és a rádiózás alapjai is tőle erednek, azonban az energiaipar tett róla, hogy soha ne legyen eléggé közismert a neve.

Miért?

A fentebb említett okok miatt, valamint azért, mert Edison volt az ő emberük… Edison ugyanis pénzközpontú volt és hajlandó volt együttműködni a nagy energiavállalatokkal.

Hirdetés

Tesla ellenben az emberek kezébe adta volna a boldogulásuk kulcsát, és a végtelen energiatermelés jogát.

Tesla ezzel az eszmével meghaladta saját korát és a kapitalista világ befolyásos szereplőinek a gondolkodását is, éppen ezért “kilövési engedélyt” adtak rá a színfalak mögül…

Az energiaipar Edisont “küldte”, hogy szakmailag és egyéb módokon lehetetlenítse el, és Edison gátlástalan módon tette meg mindezt.

Még attól sem riadt vissza, hogy egy ártatlan cirkuszi elefántot végezzen ki kamerák és közönség előtt azért, hogy kicsinyesen azt demonstrálja, bizonyítsa be, hogy a váltóáram mennyire veszélyes.

Egyszer 1899-ben Nikola Tesla interjút adott egy bizonyos John Smith nevű újságírónak, amikor Tesla azt mondta, hogy “A fény a minden.” Sugarai egyikében a nemzetek sorsa, és mindegyik nemzetnek megvan a maga sugara abban a fényforrásban, amit Napként látunk.

Az interjúban a modern idők legnagyobb látnoka és feltalálója felfed egy új elképzelést az emberiségről, amelyet mi, az első és utolsó óra fény harcosai egy évszázaddal később hoztunk létre.

Tesla mint az emberiség fényhozója

Edison és az energialobbi mindent elkövettek ellene, hogy Tesla ne tudja egy magasabb szintre emelni az emberiséget.

A hírhedt tesla tekercs és sok más találmánya, azok nagy része a végtelen energiaforrásra épültek.

Az energiacégek, akik akkoriban kezdtek egyre nagyobbá nőni, és egyre inkább megtöltötték tulajdonosaik zsebeit, nem hagyhatták, hogy az épülő birodalmuk elbukjon holmi ingyen energia miatt.

Belegondolni is furcsa, milyen lenne ma a világ, ha ez az egész nem így történik, és ha nem Edison mezsgyéjén haladt volna inkább tovább a technológia, hanem Tesla lenen ma a kötelező viszonyításai pont.

Talán az egész bolygó megmenekülhetett volna a közelgő energiaválságtól és a technológiai szennyezéstől, a vadkapitalizmustól, mely a társadalmaink vállát nyomja, miközben az energiavállalatok a bolygót szipolyozzák, minket pedig “sarcolnak”…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!