CímlapsztorikÉrdekes világ

Üzent Biden: hiába kapják vissza a magyarok Kárpátalját, ők azt nem ismernék el

Szóltak az amerikaiak, akik megint a világ csendőrének hiszik magukat.

“Majd ők megmondják”, majd ők “eldöntik”?

Milyen országok létezését ismerik el…?

Hirdetés

Ki mit gondol erről?

Szóltak az Amerikaiak: Magyarország hiába is akarná visszacsatolni Kárpátalját, ők azt nem ismernék el, ahogyan feltehetően egyetlen nemzetközi szereplő sem.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter (Joe Biden egyik szócsöve) reagált az elmúlt napokban szárnya kapó pletykára, amit az oroszok egyik fő embere, Medvegyev vetett fel egy térképet közölve a háború utáni ukrajnai területről.

Ezen jól látszik, hogy Ukrajna nem létezik és fel van osztva, az egyik részét, Kárpátalját pedig a magyarok kapnák meg.

Feltehetően Putyin is így szeretné, hiszen Medvegyev Putyin egyik igne közeli embere.

Anthony Blinken azóta már Lavrovval is beszélt.

“Unszoltam a Kremlt, hogy fogadja el a Paul Whelan és Brittney Griner szabadon engedésére vonatkozó korábbi komoly ajánlatunkat”

– mondta az amerikai tárcavezető.

Az amerikaiak tehát már megint a világ csendőrét kezdték el eljátszani

Hirdetés

Az egészben az a megdöbbentő, hogy jól érzékelhető és vállalhatatlan Oroszország agressziója Ukrajnával szemben, de ugyanakkor az USA megint úgy akar irányítani mindent, megmondani mindenkinek a tutit, hogy a Közel-Keletet ők változtatták romokká, nekik “köszönheti” a világ az ISIS-t, és azokat a rablóhadjáratokat, amiket szeptember 11 ürügyén valójában az olajkészletekért szerveztek.

Ez az Amerika akarja most megint eljátszani a demokratikus világközösség Patyomkin királyának a szerepét…?

Enyhe szereptévesztés, és akkor még finoman fogalmaztunk…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.