Tudomány

Vége a 4 évszaknak hazánkban: mezőgazdasági és klímakatasztrófa vár ránk a tudósok szerint

Döbbenetes előrejelzés látott napvilágot, egészen más világ lesz Magyarországon és erre mindenkinek fel kell készülnie.

Nem lesz többé már 4 évszak

Az már a mostani előrejelzések és az elmúlt évek időjárásából is szembetűnik és biztosra vehető, hogy nem lesz többé a hagyományos értelemben vett négy évszak.

A szakértők már csak arról vitáznak, hogy melyik két évszak fog végleg eltűnni, erről ugyanis van némi vita.

Hirdetés

Az utóbbi években a klímaváltozás látványosan rárúgta az ajtót a hétköznapokra, jól látszik, hogy gyakorlatilag a nyárbólé egyből belemegyünk az enyhe télbe, és a télből hirtelen a nyárba.

Nincs átmenet, a tavaszt és az őszt ebben az értelemben végleg le kell majd felejtenünk számos előrejelzés szerint.

Tulajdonképpen azt is ki lehet jelenteni, hogy a telek is hihetetlenül enyhék, évről évre egyre enyhébbek és egyre kevésbé hullik bármilyen csapadék.

A másik gond a fagyok hiánya.

„Évek óta nincs igazi fagy télen” – hívja fel számos időjárási szakértő a figyelmet.

30 évvel ezelőtt a vízvezetékeket még egy méterrel a talajszint alá kellett telepíteni, mert telente legalább 90 centiméterig átfagyott a föld.

Ma már ez alig 10 centire terjed ki vagy sokszor annyira sem.

Ez azért is probléma, mert a különféle növényeket támadó kártevők is simán áttelelnek.

Klímaváltozás és mezőgazdasági katasztrófa

A fentiek együttesen globálisan is mezőgazdasági katasztrófához vezetnek majd, de hazánk különösen kiszolgáltatottá fog válni.

Hirdetés

Az Alföld nagy része szép lassan 15-20 éven belül teljesen elsivatagosodhat, ennek egyik állomása már az, hogy számos kaktusz kezdett el vadon szaporodni egyes régiókban, melyek ténylegesen olyan látványt nyújtanak, mintha az ember sivatagban lenne.

Európában, így hazánkban is egyre gyakrabban tapasztalhatóak olyan szélsőséges időjárási jelenségek, mint az aszály, az extrém hőingadozások, hőhullámok, továbbá a heves esőzések és árvizek, mely hatások nem csak a mezőgazdasági termelés biztonságát csökkentik, hatékonyságát rontják, de komoly gazdasági-, élelmezésbiztonsági-, humán-, állat- és növényegészségügyi aggályokat is felvetnek.

VÉGSŐ SORON PEDIG IDEHAZA IS ARRA KELL BERENDEZKEDNÜNK, HOGY ELTŰNIK A 4 ÉVSZAK.

Élelmiszerhiány jöhet ha nem készülünk fel

Ha nem sikerül ezekre a kihívásokra és változásokra felkészülnünk, akkor az országnak nagyon komoly élelmezési problémái lesznek, ami az élelmiszerárak brutális emelkedését, vagy teljes hiányát fogja eredményezni szélsőséges esetben.

Alapjában véve is egy nagyon nehéz évtizedre kell felkészülnünk és azonnal meg kellene kezdeni az átállást.

A 2022-es nagy aszályos év ugyanis még csak egy kis ízelítő volt abból, hogy milyen szélsőségek válnak majd hamarosan “mindennapossá”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!