Tudomány

A NASA szerint 2020 végén egy 30 éves mini jégkorszak köszönthet a Földre!

Az új eredmények még a kutatókat is alaposan meglepték.

A Nap működésében váratlan fordulat következhet be, ami hatással lehet a globális időjárásra…

Könnyen lehet, hogy a globális felmelegedés egy rövid – történelmi léptékben mérve legalábbis – időre jégkorszakba torkollhat.

Hirdetés

Az elmúlt években rengeteg elemzést végeztek el a kutatók, és nagyon sokat tanultak a múltból is.

A NASA számításai szerint viszont a 2020-tól kezdődő lehűlés mégis különleges lesz, a Nap ugyanis az elmúlt 200 év legalacsonyabb aktivitását fogja mutatni.

Ezt a jelenséget a szakértők nagy szoláris minimumnak nevezik, ami néhány száz évente fordul elő. Legutóbb 1645 és 1715 között volt ilyen, a Maunder Minimum néven számon tartott lehűlés idején az sem volt ritka, hogy a Temze és Amszterdam csatornái befagytak

A NASA szerint a következő napciklus 2020-ban kezdődik és 2025-ben éri el a maximumát, ami viszont 30-50%-kal lesz alacsonyabb, mint a legutóbbi napciklus maximuma.

A Nap aktivitását hagyományosan a napfoltok számával mérik, ugyanis a több napfolt magasabb mágneses aktivitást jelez.

A mostani, minden eddiginél pontosabb előrejelzést Irina Kitiashvili és csapatának munkája tette lehetővé, akik két, kifejezetten a Nap tanulmányozására létrejött űrprogram, a Solar and Heliospheric Observatory és a Solar Dynamics Observatory eredményeit vetették össze a National Solar Observatory 1976 óta mért adataival, így pontosan meg tudták jósolni a Nap várható viselkedését.

2019 hivatalosan is a világ második legmelegebb jegyzett éve volt…

Éppen ezért tűnik hihetetlennek az egész, noha a múltban többször volt már arra példa, hogy a rekord döntögető melegebb időszakokat egy rövidebb-hosszabb ideig tartó jégkorszak vette át.

A Collins English Dictionary a „klímasztrájkot” választotta a tavalyi év szavának, és talán senkinek nem kell elmagyarázni miért. Soha nem látott forróság, tüzek, aszályok, városi hőhullámok szerte a bolygón.

Hirdetés

A Northumbriai Egyetem kutatója, Valentina Zharkova a Nature-ben megjelent tanulmányában úgy számolt, hogy a mostani mini jégkorszak 2019-től 2055-ig fog tartani, és nagyjából egy Celsius-fokos lehűlést okoz globálisan.

A kutató a The Sunnak nyilatkozva elmondta, hogy a nagy szoláris minimum hatásai már ma is jól érzékelhetőek például Kanadában, ahol nem ritkán akár mínusz 50 Celsius-fokig is süllyedt a hőmérséklet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!