Novák Katalin köztársasági elnök keményen beleállt az egyedülálló magyar polgárokba. Novák arról beszélt, hogy a népességszám csökkenésének megállítása érdekében „vissza
Shimikus azt mondta, hogy fajának indítéka az, hogy harcoljon és kiirtsa az emberre. A mi világunk is számos más idegen
Ultimátumot kapott a magyar kormány és Orbán Viktor. Brüsszel elvárja, hogy a magyar pedagógusok fizetését emeljék fel a diplomás átlagbérhez.
A grillezett ételek tele vannak karcinogén, azaz rákkeltő anyagokkal, csak úgy hemzsegnek bennük! A tudósok elmagyarázták, mitől válnak mérgezővé grillezéskor!
Vállalja azt hogy önző, és elmondta: szerinte idegesítőek a gyerekek. Ti mit mondanátok neki? A jogász végzettségű fiatal azután osztotta
A döntés azt követően született meg, hogy Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen.
A videóban jól látni az akár 50 ezer fokosra(!) is felhevülő plazmacsatornát, ami a villámlás eredményekét jött létre. A meteorológusok
Elkezdődött a bolygó teljes felszabadítása? Az elit már retteg a fellázadó tömegtől - állítja több, óvóhelyeket gyártó vállalat. Megkezdődött a
A Földet a Nap elpusztításával zsarolják, és most is kozmikus hidegháborúban állunk más fajokkal. "Ha az emberek tudnák az igazságot,
Vera Wang titkára a mai napig nem jöttek még rá a tudósok. A Curiosity marsjáró által visszaküldött felvételek között akadtak