"Bocsánatot kérek a magam és az alakulatom nevében minden megtámadott otthontól, minden utcától, Ukrajna minden polgárától, az öregektől, az asszonyoktól,
Egy megdöbbentő és egyben nagyon bizarr videó járja a közösség médiát. Az alakváltó idegenek tényleg köztünk járnak? Az összeesküvés elmélet
Laár András ezt mondta: "Én nem lövök, nem fogok lelőni egy másik embert, és megmondom, hogy miért. Akik lövik ugyanis
Egy meglehetősen rövid videó került fel a Youtube-ra, majd kezdett el hihetetlen sebességgel terjedni a közösségi médiában. A felvételen egy
"Putyinnak véget kell vetnie barbár hadjáratának." Orbán Viktor arról beszélt, hogy az Oroszország elleni szankciókat nem szabad kiterjeszteni az olaj
Az FSO a jelentések szerint időnként hasonmást alkalmaz Putyin biztonságának biztosítására, erre az “egyes számú testként” hivatkoznak. Vlagyimir Putyin biztonságát
A tájékoztatás szerint a létesítmény mintegy 210 technikusa és helyi biztonsági személyzete csaknem két hete folyamatosan szolgálatban van az atomerőműben,
„Orbán ezt a csodálatos országot a személyes tulajdonává teszi, úgy tesz, mintha egy uralkodó volna. Kifacsarja az országból az utolsó
"A mi partnerségünk egy évszázadra szól" 1995 októberében készült ez a vicces kis videó 😂🤣😂, nektek is ajánlom! Az akkori
Úgy állapították meg, hogy jövőre jó eséllyel belecsapódik a bolygónkba. A kutatók már nagyon régen találkoztak ekkora veszéllyel, a NASA