CímlapsztorikMisztikum

Emberekből és idegenekből álló nemzet él a Holdon – kitálaltak a teljes igazságról?

Egy bennfentes szerint több száz millióan vannak, a Föld “újraindítására” várnak.

A Hold otthont adhat egy titokzatos, alternatív civilizációnak, mely emberekből és kis szürkékből áll.

Egy faji keresztezés is végbement, hibridizációs kísérletek folynak odafent, börtönökkel, és hatalmas földalatti “embergyárakkal”.

Hirdetés

Klónhadsereg “épül” az égi szomszédunkon – állítja egy névtelen forrás, és egyre több ehhez hasonló beszámolót lehet hallani olyanoktól, akik a NASA égisze alatt dolgoztak egykor, és állításuk szerint tudnak a titkos Hold-kolóniákról, Holdvárosokról.

Mrs. Isley például azt állította nemrég, hogy felvitték a Holdra és ott megdöbbentő dolgokat látott, ezt egy korábbi cikkünkben elmeséltük.

De meg lehetne említeni még a CIA egykori emberét, aki szintén azt állítja, hogy a Holdon a bejegyzések szerint legalább 250 millió állampolgár él.

A Holdon zajló aktivitást nem látni.

Kínosan ügyelnek arra, hogy minden a felszín alatt történjen. Időnként fényvillanások és bizonyos gázok jelenléte az árulkodó, de sokáig a NASA volt monopolhelyzetben űreszközöket illetően, így el lehetett tusolni.

Ma már más a helyzet és egyre kevésbé lehet eltakarni a Holdon élő civilizáció nyomait – állítja a bennfentes.

A Holdon olyan földalatti börtönök is vannak, amelyekre nem vonatkozik semmilyen szövetségi vagy földi törvény.

Azt csinálnak a rabokkal, amit csak akarnak, és ha van egy kis fantáziánk, akkor tudjuk, miféle borzalmak mennek ott…

Hibrid emberi faj kikísérletezése is zajlik odafent évtizedek óta, amiben benne van a NASA is.

Hirdetés

Egy gigantikus klóngyár, mely megpróbálja magasabb szintre emelni az emberiséget, és egy új fajt megteremteni az idegenek szoros együttműködésével

– állítja.

A legnagyobb kérdés a most megjelent információkkal kapcsolatban az, hogy mennyire hitelesek.

Azt mondjuk, hogy érdemes a fentieket fenntartással kezelni, ugyanakkor egyre több ehhez hasonló “beszámoló” és szivárogtatás hangzik el az elmúlt években a Holddal kapcsolatban.

Így a másik tábor szerint “elgondolkodtató”, és lehet valami igazságmagva a dolognak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!