Érdekes világTudomány

Jön a civilizáció globális összeomlása: úgy, mint egykor Róma, és Konstantinápoly – állítják a jövőkutatók

Úgy fogunk hanyatlani majd, mint a múltban virágzó nagy civilizációk: pompa és fékevesztett pazarlás közepette, ahogyan ez mindig is jellemző volt a bukásra ítélt birodalmaknál.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi is vár az emberiségre, aztán miután átléptük a kétezres évek elejét, és a kapitalizmus még inkább felgyorsult a bolyhó kifosztásával együtt, már minden világossá vált.

Ma már csak az a kérdés, hogy a kapitalizmus, vagy a klíma omlik össze először.

Hirdetés

A jelen formájában a világunk és a teljes civilizáció olyan, mint egy fékevesztett vonat, mely egyre gyorsulva rohan egy szakadék felé.

A NASA korábbi elemzése is azt mutatja, hogy a nyugati civilizáció úgy fog aláhullani, mint egykor Róma vagy Konstantinápoly, vagy a Maja birodalom.

A fennálló rendszer a status quo megőrzésére optimalizálódott, a rendszeren belülről érdemi változást várni a drága idő pazarlása.

Az emberek egymásból és a bolygból élnek, miközben korlátlanul és mértéktelenül fogyasztanak, mert erre buzdítják és programozzák őket a Földet túszul ejtó, és a bolygót kiszigerelő nagyvállalatok az agymosó médián keresztül.

Eközben mindenkit örök adóssá tesz az adósság alapú pénzrendszer, mely az egész világra ki lett terjesztve.

Az ausztrál szenátus megrendelt egy tanulmányt a védelmi erőktől arra vonatkozólag, mik a forgatókönyvek a következő évtizedekre.

A katonák – tehát se nem politikusok, se nem környezetvédők – pedig arra jutottak, hogy ha minden a jelenlegi ütemben folytatódik, 2050-re az eddig ismert emberi civilizációnak vége lesz.

2030-ig van időnk arra, hogy kezelhető szinten tartsuk a dolgot, de ezt is már csak nagy szerencsével, és akkor, ha nem történik addig semmi váratlan, láncreakcióra épülő eseménysorozat, amitől összeomlik az egész rendszer.

De ez sem azt jelenti, hogy 2030-ig még ráérünk, hanem azt, hogy addigra radikálisan csökkentenünk kell a fogyasztást, a termelést, az erdőirtást, a kibocsátást, stb.

Hirdetés

Emellett meg kell állítanunk a fajok tömeges kipusztulását.

Hatalmas feladat, és már csak tíz évünk maradt minderre.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!