A felvétel alapján többen az gondolják,m hogy az idegenek már rég itt vannak és folyamatosan megfigyelik az emberiséget. A Pentagon
"A hegymászás számomra az önmegvalósítás csodálatos lehetősége. Egy élhetetlen világba lépsz be, ahol éppúgy lelsz mennyei szépségre, mint pokoli sötét
Ez most alaposan fel fogja kavarni a tudományos állóvizet… A NASA rátalálhatott valamire A Proxima Centaurinál található anomália lehet az,
Tényleg eljön a Bibliában megírt Fenevad bélyege? Kell-e félnünk a bechippelt emberiségtől, vagy attól, hogy 5G-n keresztül fognak mindenkit irányítani?
Láthatatlan csillagra bukkanhattak, még a tudósok sem értik, hogyan lehetséges ez. Sosem látott égitestet, úgynevezett bozoncsillagot fedezhettek fel a csillagászok
A rock’n’roll királynője 83 éves volt. Hosszan tartó betegség után 83 éves korában elhunyt Tina Turner amerikai énekesnő – jelentette
„Sose becsülj alá egy fogyatékkal élő embert” Dr. Claudia Martinez egy azon orvosok közül, akik már megégették magukat. Jelenleg a
Döbbenetes eredmények látnak egymás után napvilágot az energiaitalokkal kapcsolatban. Egyes szervezetek szerint azonnal be kellene tiltani őket vagy 18 éves
Hihetetlen, de túlélte a találkozást. Vagy az Isten vele volt, vagy piszok nagy mázlija volt, vagy őrangyala volt résen. Egy