Egy orosz rakétára válaszul kilőtt ukrán rakéta csapódhatott be Lengyelországban – állítja a vizsgálatban részt vevő három amerikai. A vizsgálatok
Megszólalt a magyar honvédelmi miniszter: Azonnal képesek vagyunk reagálni! Az M1 televíziónak nyilatkozva Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a
Valami nagyon kellemetlen történhet Ukrajnában, egy olyan fegyver küszöbön álló használata, amely elektromágneses impulzust alkalmaz felbecsülhetetlen következményekkel, de ez más
A hüllő-civilizáció tagjai már beépültek az emberiség társadalmába és folyamatosan manipulálnak mindannyiunkat? Egyes titkosszolgálati jelentések szerint legalább 82 faj él,
Ezek a vészjósló apró, de annál megbotránkoztatóbb jelek valóban azt mutathatják, hogy Ferenc pápa nem Isten szolgálatában áll, a fülébe
Szürreális képek egész sorozata került elő, azt fejtegetik, hogy mi lehet pontosan a zakó alatt. Megszólalt a szakértő is. Régi
Korábban a NASA is megerősítette, hogy nagyon is elképzelhető, hogy létezik egy rejtélyes bolygó, amely a Naprendszerünkben bujkál. Ez pedig
Egy drón kamerája rögzítette az elképesztő sebességgel száguldó, a fizika és a repülés törvényeinek is ellent mondó szerkezetet. Az elmúlt
Zelenszkij teljesen kiakadt a hír hallatán– állítják egyes források. Az ukránok felszólították a magyar kormányt, hogy ítéljék el a visszacsatolást










