A legendás elnöknek nem véletlenül kellett meghalnia. Egy titkos összeesküvés elmélet létezik Kennedy elnök halálával kapcsolatban. Az egyik ilyen konteó
Ez a múltban történt, a jelenhez semmi köze. Ugye…? Egy dokumentumfilm, amit kötelező megnéznie annak, aki tudni akarja azt, hogy
Egyes tudósok és amatőr ufószakértők szerint nem véletlen, hogy az elmúlt 50 évben rendszeresen bukkantak fel azonosítatlan repülő tárgyak különféle
Ha téged is foglalkoztat a lélekvándorlás, illetve az, hogy ki voltál előző életedben, valóban oda kell figyelned bizonyos jelekre. Vannak
Avagy miért élt az ember régen több száz éven át… A Bibliában egyértelműen számos utalás van arra, hogy az emberi
Ősi portálok, istenek kapui – egyes civilizációk ezek használatával virágoztak fel, mások buktak alá
Rengeteg feljegyzés létezik nyom nélkül eltűnő népekről, kámforrá váló hadseregekről, a semmiből feltűnő utazókról… Mindezekre magyarázatként szolgálnak a múltunkból "kitörölt"
Meddig van értelme még tagadni, hogy a Naprendszerünk rég lakott…?! Eleinte visszaverődő felületnek gondolták őket, melyek a Nap állásától függően
A mai napig tetten érhető ténykedésük, a múltból táplálkoznak, újabb Trianont akarnak! Mivel egy titokban működő szervezetről van szó, és
Ha ez igaz, és azt látjuk rajta, ami… egyre több hasonló felvétel kerül elő a titokzatos égitestről. A Ceres eleve