Elmondta, hogy miért veszélye,s de mégis szükséges a vuhani laborkísérletekhez hasonló gain of function, azaz funkciónyerési kísérlet, melyből elméletileg a
A tudósok megkongatták a vészharangot. Minden harmadik embert megölhet egy új variáns! Kínai tudósok számoltak be egy, a NeoCov nevű
A tudósok olyan felfedezést tettek, amit bár csak ne tettek volna… Meg vannak számlálva a napjaink? 9 eddig ismeretlen koronavírus
Szlávik eloszlatta a kezdeti optimizmust. Jöhet a HATODIK hullám. Elmondta, hogyan látja a járvány végét. Szlávik János emlékeztetett, hogy néhány
Mérföldkő jelentőségű tanulmány látott napvilágot. A fertőzés után kialakult immunitás számos szituációban felülmúlta a vakcinák által előidézett védelmet. Ez a
Mindenkit figyelmeztet drámai hangú üzenetében. Azt is elmondta, hogy szerinte mikor lesz vége. A szakértő szerint napokon belül tetőzhet a
Szerinte hamarosan jöhet a hatodik hullám és újabb szigorításokat kellene megfontolnia a kormánynak. Úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége
És még látni is fogja valamennyi Földlakó. A NASA is megszólalt az ügyben! Mindössze tényleg csak néhány hét van hátra,
Egy olyan katasztrófa van kibontakozóban, mely lehet, hogy a földdel teszi egyenlővé a civilizációnkat. A legnehezebb titkosítások feltörése manapság már










