CímlapsztorikÉrdekes világ

„Megint velünk lett kib.szva, ez a multiknak meg sem kottyan” – Kiakadtak a boltosok

Az árbefagyasztáson totál kiakadtak a boltosok, szerintük a kormány a multikat védi ezzel. Orbán a bejelentésével darázsfészekbe nyúlt?!

Felháborítja a boltosokat a kormány legújabb döntése,

miszerint februártól három hónapig a tavaly októberi árakon kell árulni a kristálycukrot, a búzafinomlisztet, a napraforgó-étolajat, a sertéscombot, a csirkemellet, a csirkefarhátat és a 2,8%-os tejet.

Hirdetés

Egy terézvárosi húsbolt alkalmazottja arról beszélt arról, hogy

fogalma sincs, mennyiért árulta a termékeket tavaly október 15-én, de ha utána is néz ennek, mégis hogyan tudja majd ellenőrizni a vevő, hogy tényleg annyi-volt-e az ár?

A piacokon dolgozó árusoknak és a kisebb boltosoknak komolyabb veszteséget jelenthet az árvágás, mint a nagy diszkontláncoknak.

“Megint velünk lett kib..szva, mert ez a multiknak meg sem kottyan”

-mondta egy egy XIII. kerületi hentesbolt üzletvezetője.

Sőt, egyes szakértők szerint áruhiány is kialakulhat az élelmiszerár stop miatt.

Az árbefagyasztások miatt ugyanis termékeik exportálása mellett dönthetnek a termelők.

A szakértők szerint az jobb megoldás lenne, ha nemcsak egy-egy termék, hanem a teljes termékkör áfakulcsát csökkentené a kormány.

Ehhez azonban valószínűleg már elfogyott a kormány költségvetési mozgástere, nincs fedezet.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!