CímlapsztorikÉrdekes világ

Ne essünk pánikba, de áruhiányt okozhat az árbefagyasztás – figyelmeztetnek!

Senki se kezdjen tömeges felvásárlásba, de könnyen lehet, hogy áruhiányt idézhet elő a kormány az árak befagyasztásával.

Szakértő mondta le, hogy hogyan és miért!

Mivel az orbáni bejelentés nagy port kavart, most megy azon a rugózás, hogy ez milyen következményekkel fog majd hosszabb távon járni.

Hirdetés

A kisebb boltosok nem tartják jó ötletnek, és szerintük a kormány ezzel velük szúrt ki.

Ennek a kárát ugyanis ők jobban megérzik, mint a milliárdokból gazdálkodó multik.

Van azonban egy még nagyobb veszélye a dolognak, amiről a kormány ráadásul szemérmesen hallgat.

Hogy szélsőséges esetben akár olyan áruhiány is kialakulhat, ami hasonlíthat a 2020 tavaszi hiányhoz.

Amikor ugyebár heteken át nem volt liszt, cukor élesztő a boltokban, és a tömeges pánikvásárlás még inkább begerjesztette ezt a folyamatot.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója, Molnár László a Népszavának azt mondta, az árbefagyasztás a politikai kommunikáció része, mivel közgazdaságilag értelmezhetetlen.

Az árbefagyasztások miatt ugyanis termékeik exportálása mellett dönthetnek a termelők, így akár áruhiány is kialakulhat.

Csak remélni merjük, hogy ez nem így lesz.

Mert ezek alapvető élelmiszerek, így ha ezekből alakul ki hiány, akkor azt az emberi tömegek nem igazán fogják tolerálni…

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!