CímlapsztorikÉrdekes világ

Suli 9 órától, tankötelezettség 18 éves korig: beterjeszthetik a javaslatot ami mindent megváltoztat

Az iskola átalakítása jöhet, méghozzá nem is akárhogy?!

12 pontból álló reformjavaslat-csomagot mutatott be szombati sajtótájékoztatóján az ADOM diákmozgalom.

A mozgalom petíciót is indított, melyhez a támogató aláírásokat is várják.

Hirdetés

A javaslatok között megtalálható többek közt a 9 órai iskolakezdés, amit így indokolnak:

Tudományosan bizonyított, a későbbi kezdéssel fokozható a diákok koncentrációja, aktivitása.

Ebben az életkorban az alvás jellemzően későbbi órákra tolódik, ez az intézkedés pedig a diákok bioritmusát követve az elhízás és a depresszió kockázatát is csökkentené.

Továbbá csökkenti a tömegközlekedési eszközök reggeli zsúfoltságát.

Az ettől való eltérés a helyi közösség jóváhagyásával (DÖK, tantestület) legyen lehetséges!

Az ADOM visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, a szakképzést pedig végzettséghez kötné.

Szerintük ezzel az intézkedéssel
növekedne a középfokú végzettséggel rendelkezők száma.

Így a hátrányos körülmények közül érkezőknek is esélyük lenne egy magasabb életminőségre.

Hozzáteszik, országunkban az iskolaelhagyók aránya 11,8 százalék, míg Lengyelországban az arányuk csupán 4,8 százalék, illetve Csehország és Szlovákia is jobban teljesít.

Hirdetés

Rámutatnak, ennek meglépése jelentősen hozzájárulna az érettségi és szakma nélkül boldogulni próbáló fiatalok számának csökkentéséhez.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.