CímlapsztorikEgészségünk

Itt a halál-lista: 116 dolog, amiről kimondták, hogy biztosan rákkeltő!

Az Egészségügyi Világszervezet által kiadott hivatalos lista! Jobb ezeket messzire elkerülni. Vannak köztük nagyon meglepő dolgok is!

Az ember manapság joggal hördül fel: mégis, mit ehetek meg, mit csinálhatok?

Hiszen már mindenre rámondják, hogy rákkeltő, legalábbis a gyanút okozó plecsnit valamennyi dologra rásütötték már.

Hirdetés

Létezik azonban egy hivatalos lista, melyen a rajta szereplő dolgok bizonyítottan rákkeltők.

Tudományos vizsgálatok, több éves kutatások egyértelműen kimutatták, hogy nem csak a kapcsolat áll fenn a daganatok kialakulása és az adott dolog között, de ez a gyanú bizonyítható is.

A WHO – Egészségügyi Világszervezet – adta közre ezt a jelenleg 116 elemez tartalmazó listát, amit a közvélemény csak egyfajta “halál-listának” keresztelt el.

A listából a legjelentősebbeket, amik sok embert érintenek, mi is felsoroltuk:

Arzén az ivóvízben: Az arzén fokozottan mérgező, de az iparban több eljárásban is használják. Leginkább innen juthat be az ivóvízbe, onnan meg az emberi testbe. Könnyen okoz bőrrákot, de vese-, tüdő-, máj- és húgyhólyagrákkal is összefüggésbe hozták már.

Bőrpor, bőripari oldószerek: A cipőgyártás során alkalmazott oldószerek és a bőrpor légzőszervi daganatot és leukémiáét okoz, de – mint ahogy az eddigieknél – itt is fontos, hogy mennyi ideig van kitéve az ember a káros anyagok hatásainak.

Kéményseprés: Igen, az égett szénnel és égett fával teli korom belélegzése nagyon-nagyon egészségtelen.

Fapor és forgács: A bútorgyártás és faipari munkák során felszabaduló por és forgács folyamatos belégzése légzőszervi rákot okoz.

Passzív dohányzás: Kutatások szerint a nemdohányzók körében 25 százalékkal növeli a rákkockázatot az, ha egy dohányos füstjét lélegzik be.

Hirdetés

Dohány: A dohánylevelek fogyasztásának leggyakoribb formája a dohányzás. A szárított dohányleveleket cigarettában vagy pipában elégetjük, a füstöt beszívjuk, majd kiengedjük. A gyakorlat több ezer éve ismert, és adott helyzetben nagyon megnyugtató lehet, csak ház sajna rákot okoz. A dohánylevelek másféle fogyasztása is rákkeltő, ha csak rágjuk őket, az se jobb.

Szolárium: A szoláriumágyak és a kisebb felületű, ibolyántúli sugárzást kibocsátó lámpák barnítják ugyan a bőrt, de az UV-sugárzásnak való fokozott kitettség baromi káros, a rák mellett hályogot és korai bőröregedést is okoz.

Passzív dohányzás: Kutatások szerint a nemdohányzók körében 25 százalékkal növeli a rákkockázatot az, ha egy dohányos füstjét lélegzik be.

Magentafesték: A magentaszínű színezőanyagok gyártása során olyan anyagokat használnak, amik húgyhólyag-rákot okoznak.

Ha valaki festő: A festőknél nagyobb a rák kialakulásának kockázata az átlagosnál. Elsősorban a leukémia, a tüdő- és a húgyhólyagrák veszélyezteti őket a foglalkozásuk során belélegzett veszélyes anyagok (például a benzol, az ólom-kromát vagy az azbeszt) belégzése miatt.

Szurok és kátrány: Szurokkal és kátránnyal dolgozni mindenhol veszélyes, ezekből az anyagokból rengeteg benzol kerül a velük dolgozók tüdejébe. A benzol pedig rákkeltő.

Gumiipari munka: A gumiipari dolgozóknál szintén az átlagosnál gyakoribbak a rákos megbetegedések, főleg a leukémia, a húgyhólyag- és a tüdőrák fordul elő nagy számban.

A természetben is előforduló aflatoxin-keverékek: Az aflatoxin rágcsálókra és emberekre is egyaránt veszélyes. rákkeltő anyag, penészgombák termelik, ezért a természetben is gyakran előfordul. Növeli a májrák kialakulásának kockázatát.

Alkoholos italok: Az alkoholos italok fogyasztása emlő-, garat-, vastagbél-, végbél-, nyelőcső-, szájüreg- és májrákot okozhat.

Bételdió: A bételdió egy gyengébb stimuláns, hatása a kávéhoz hasonló. Általában a főként Délkelet-Ázsiában termesztett bételpálma levelével rágják. Fogyasztása fokozott nyelőcső- és szájrák kialakulásának fokozott kockázatával jár.

Dízelmotor kipufogógáza: A dízelüzemanyagban több rákkeltő anyag is van, az üzemanyag elégése során pedig ezek egy része a kipufogón kiszabadul.

Kínai sózott hal: Azok az étrendek, amikben gyakoriak a sóval gazdagon pácolt húsok halak meg az ecetes ételek, nagyobb rákkockázattal járnak. Az átlagosnál nagyobb ezeknél az étrendeknél az orrgaratrák kockázata.

Egyes feldolgozott húsok: Ezt már sajnos tudjuk. Erről rengeteget írunk mi is ITT és ITT!

A TELJES LISTÁT IDE KATTINTVA tudod elérni.

Jelen van még rajta többek között a mustárgáz, neutronsugárzás, a különféle nikkel-vegyületek, vagy radioaktív anyagok, rádium sugárzás, neutron sugárzás…stb.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.