Fontos dolgok dőlhetnek ma el órákon belül! Varga Judit indítványában a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy:
A legfontosabb minél több vakcinát, minél gyorsabban beszerezni A hagyományos évértékelőt később tarja meg a miniszterelnök. Azt is elmondta: Ha
Egészen hajmeresztő dolgokat mondott… Az Edda frontembere, Pataky Attila az elmúlt 5 évben többször is farkasszemet nézett a halállal, ám
Mert égi kísérőnk nem is evilágból származik, de ezt a Pentagon rég tudja… Azonban ha színt vallanának, az fenekestől felforgatná
A Hold egykor idegen civilizációk otthona volt, ugyanis az égitest jóval régebbi, mint a Föld. Erre ma már több bizonyíték
A NASA is megszólalt az észlelt aszteroida kapcsán. Jelenleg több potenciálisan tömeges kihalást okozni képes objektum is tart a Föld
A videó bejárta médiát, a szülők pedig szörnyülködnek… Tényleg itt tartunk már, hogy gyerekként beléjük fogják nevelni a "távolságtartás" és
Megdöbbentő történet látott napvilágot, egy egész országot megrázott. Fogadott családja, N. Zsolt (42) és felesége, Krisztina (41) másfél évig valóban
Megdöbbentő elmélettel állt elő régészek egy csoportja: az emberi civilizáció ciklusonként indítja újra saját magát? A legutóbbi újraindulást egy ősi










