A szárazföldtől 1140 kilométernyire fekvő szigeten tett felfedezés azt bizonyítja, hogy az emberi tevékenységnek már a geológiai folyamatokra is hatásuk
Anton Shkaplerov megdöbbentő felfedezésről számolt be. Új korszak kezdődhet a tudomány történetében? Orosz űrhajós számolt be arról, amit az ISS
Nem véletlen, hogy a mediterrán területeken élő emberek átlagéletkora jóval magasabb és egészségesebbek is! Egy brit tanulmány szerint a „növénydús”
Azonnal ki kell dolgozni a Föld mentőakcióját - hívták fel rá a figyelmet a szakemberek. Hold csapódott egy űrszikla Hatalmas
Egy amerikai fizikus rájött, hogyan utazhatunk vissza az időben, már építi a szerkezetet ami mindent megváltoztathat. Az egész életét erre
Döbbenetes előrejelzés látott napvilágot, egészen más világ lesz Magyarországon és erre mindenkinek fel kell készülnie. Nem lesz többé már 4
A helyzet egyre súlyosbodik, élőhalottak mászkálnak az utcákon? Döbbenetes beszámolók érkeznek. A Tranq Dope fő csábereje, hogy kitűnő fájdalomcsillapító és
Már vizsgálják, hogyan lehetne azt humán klinikai eljárássá átültetni. teljesen kifordulhat a világ önmagából? Ki mit gondol? Egy meglehetősen forradalmi
Itt az ideje új magyarázatokkal előállni az emberiség létrejöttére és eredetére vonatkozóan. A kutatók éveken át azt hitték, hogy Etiópiában










