Kevesek tudnak róla, még kevesebben voltak, akik belülről látták a rend működését, mely állítólag évszázadok óta terelgeti a világtörténelmet az
Gyógyszergyártó vállalatok mögött álló milliomosok szedálták le a társadalmat. Milliárdokat kerestek és keresnek ma is emberek nyomorán… Megbetegített társadalmon élősködő
A Gerard Butler főszereplésével készült film a valóságban is megtörténhet. Épp a Napunk felé tart egy üstökös, mely az elmúlt
Szívszorító, amit látni… Drukkoljunk mindenkinek és legyünk nagyon erősek! Isten Veled van Magyarország, át fogjuk ezt vészelni! Két beteget levehettek
Egy olasz színtársulat nekünk szóló szívmelengető, minden magyar szívéhez eljutó üzenete az egész ország lelkét megdobogtatta. Ez valami elképesztő, hihetetlen
Valóban filléres gyógyír lehetne számos betegség ellen? Mi az igazság azzal kapcsolatban, hogy gyakorlatilag szisztematikusan irtják a közvéleményből és a
Gyerekeik végül hospice-ellátásba vitték a szülőket, ahol egy szobába került a pár, és végül levették őket a lélegeztetőgépekről. A történet
A Vörös erdő lángba borulása katasztrofális hatással lehet a Föld élővilágára, különösen Európára. Rengeteg radioaktív vegyületet hordhat szét a füst
Az USA már rég nem a világ vezetője, Kína pedig kilövés nélkül nyerte meg a "harmadik világháborút". Elgondolkodtató lista… Az










