A halál nem az, aminek eddig gondoltuk? Döbbenetes felfedezést tettek egy átfogó kutatás során. A halál nem olyan, mint eddig
Ez még a covidnál is sokkal durvább lehet - kongatják a vészharangot a szakemberek. Egyelőre állatok között terjed, de ki
Igazi áttörést jelentettek be egy több éve folyó nagyszabású kísérlet során. Az alapeljárás már bárki számára elérhető, emberek milliói fognak
A lehető legmocskosabb és legdurvább dolgokra derült tény: kidobhatjuk a róla szóló összes tankönyvet?! Leonardo da Vincit minden idők legműveltebb
Könnyen lehet, hogy az "orrunk előtt van" az univerzum "halálhozója", mely minden más földönkívüli civilizáció kiirtásáért is felel. Lehet, hogy
Erről mindenkinek tudnia kell, ezt mindenkinek látnia kell - figyelmeztetnek a csillagászok. Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három
Sokkoló korszakváltás előtt állunk, néhány éven belül elérhetjük az "isteni létet", ha igaz amit Ray Kurzweil állít, és a most
A szomszédban lévő bolygó ugyanolyanná válhat majd, mint a Föld? megdöbbentő, de megtalálhatták a Föld korai állapotában létező eddigi legközelebbi
Az utóbbi napok eseményei jelentősen felgyorsultak ufó témában. A Pentagon is megszólalt: valóban anyahajó állomásozhat a Naprendszerünkben, és ennek már










