Egy idegen anyahajó ufószondákat küldhet a Földre - döbbenetes állítások jelentek meg. Korszakváltás előtt állhat az emberi civilizáció? Ufó felderítők
Hátborzongató dolog derült ki a földönkívüliek kapcsán. Az Oscar-díjas rendező nem fél az emberiség és a jövő nagy titkáról beszélni.
Erkel Ferenc – Bánk bán – Hazám, hazám a nemzeti ünnepünkön 2023. március 15-én, Ninh Duc Hoang Long tenor előadásában.
Akik kipróbálták, állítólag elképesztő változásokról számoltak be. A bazsalikommag évszázadok óta az ayurvédikus és kínai orvoslás részét képezi, de napjainkban
A 12 éves lányt ott hagyták elvértezni az erdőben ahol rátámadtak. A kiérkező rendőrök szinte sokkot kaptak. A sajtó szerint
A szárazföldtől 1140 kilométernyire fekvő szigeten tett felfedezés azt bizonyítja, hogy az emberi tevékenységnek már a geológiai folyamatokra is hatásuk
Carl Hogan szerint az elménk az agyunkon kívül van és valójában a halállal semmi sem ér véget, mert örökkévaló entitások
Sokak szerint ezek a találmányok az energialobbi és a világot vezető elit döntései miatt soha nem valósulhattak meg. A szabad
Információink szerint az óvodás egy kutyaláncot tekert a nyakára, amivel megfojtotta magát. Vélhetően egy fatális, szerencsétlen baleset történt, amit a










