A gyerek a testvéreivel játszott a szobában, amikor bekövetkezett a tragédia. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, helyszínelők is
Jamie Lee Curtis magyarul énekelt az Oscar-gálán: hidegrázós, minden magyarnak hallania kell – VIDEÓ
🇭🇺Ez elképesztően csodálatos. Magyarul fakadt dalra, amikor arról kérdezték, hogy félig-meddig lehet-e magyarnak tekinteni az Oscar-díját. Ráadásul az egyik legszebb,
Ráadásul a módszer közel 99%-os, erről minden magyar emennek tudnia kell és fontos lenne eljuttatni minél több idősebb emberhez is,
A Blikk információi szerint a tömegszerencsétlenség idején hárman utaztak az autóban, Ádám a helyszínen szörnyethalt, a feleségét súlyos, a kislányukat
Egy amerikai fizikus rájött, hogyan utazhatunk vissza az időben, már építi a szerkezetet ami mindent megváltoztathat. Az egész életét erre
A helyzet egyre súlyosbodik, élőhalottak mászkálnak az utcákon? Döbbenetes beszámolók érkeznek. A Tranq Dope fő csábereje, hogy kitűnő fájdalomcsillapító és
Már vizsgálják, hogyan lehetne azt humán klinikai eljárássá átültetni. teljesen kifordulhat a világ önmagából? Ki mit gondol? Egy meglehetősen forradalmi
Különleges égi jelenséget figyeltek meg Magyarország fölött, mely lázban tartja a magyar közösségi médiát. Egy tényleg merőben megdöbbentő égi jelenség
Haim Eshed kitálalt mindenről: titkos kooperáció zajlik a szomszéd bolygón: az emberek semmiről sem tudnak, egy másik civilizáció építése zajlik










