Vajon kik, vagy mik hozhatták létre az alig 1 milliméteres(!), egyértelműen mesterséges struktúrákat, formákat egy olyan korban, amikor még nagyító
„Nem Isten büntet meg bennünket, mi büntetjük önmagunkat itt, a Földön” – állítja a híres neurológus
Dr. Constantin Dulcan neurológus, pszichiáter egy egészen sajátos és sokakat elgondolkodtató teóriával állt elő. Szerintetek igaza lehet? „A klinikai halál
Édeni nyelvet, tulajdonképpen az angyalok nyelvét beszéljük, és Európa legősibb népe vagyunk? Az ősvallás hordozói, akik távol keleti királyságokat is
A hunok elleni harc bizony nem kevés emberi erőforrást igényelt, de Kína ezt soha nem ismeri majd be A Kínai
Egyes információk szerint a Roswellnél 1947 nyarán lezuhant csészealj roncsai között túlélőt is találtak. Ezt a lényt pedig először a
Különböző dimenziókról és valóságokról, valamint egy olyan „időgépről” tesz említést, amelyet gyógyászati célokra is lehet használni, és amelynek jótékony hatásait
Akik nem hisznek a reinkarnációban, azok mivel magyarázzák ennek a lánynak esetét? Joey Verwey esetében a mesék, amelyekről feltételezhetően álmodott,
A tudósoknak teljesen elment az eszük?! A következő világjárvány "már a fiókban van"? Paleovírusok után kutatva tanulmányozzák pleisztocén kori állatok
Tényleg erre készülnek? Az emberek kora "leáldozott", és jön a civilizáció "tarvágása", majd a Nagy Újraindítás? Az Új Világrendről szóló