Tényleg Nagyerdőjű DNS mutációt okozni képes sugárzásnak vagyunk kitéve? Néhány aggasztó tanulmány ezt mutatja… Az 5G hálózat által kibocsátott sugárzás
Friss cikkek
Szakértők egy csoportja új módszerrel vizsgálta a földrengéseket, hogy jobban felmérhessék a földmag és a köpeny határát – írja a
10 éve van hátra az úgynevezett "Nyugati Civilizációnak", mielőtt végleg bedarálja az iszlám - állítja. Riasztó jövőképet vázolt fel, szerinte
Egyes evolúció kutatók furcsa anomáliákra bukkantak, míg más történészek egyenesen állítják: Mind a majomember mítosz, mind az élet kialakulása egy
Erős, akár viharos széllökések is előfordulhatnak! A nap első felében még többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább
A kazár maffia által szított káosz sokak szerint Trump megdöntésére szolgál, mert a deep state, azaz mélyállam útjában áll. Az
Szükség esetlén azonnal és nagyon gyorsan fognak reagálni. A második hullámnál lehetnek a legszigorúbb intézkedések. A járványügyi készenlét pillére lesz
Megvan az első komoly áttörés, és egy alternatív humanoid civilizáció nyomai a Marson? Egy 2014-ben bemutatott Mars-fotó júniusban ismét a
A Nottinghami Egyetem kutatói szerint akár 30 intelligens, kommunikálásra képes idegen civilizáció is lehet a galaxisunkban, ha azt feltételezzük, hogy
Ez a megfigyelések 2015-ös kezdete óta a legnagyobb májusban kivágott terület. Ez pedig világkatasztrófához vezethet. Már ketyeg az időzített bomba...










