A fajok mégsem az evolúció következményeként jöttek létre? Olyan bizonyíték merült fel, ami teljesen átírhatja az emberiség létrejöttének történelmét. A
Friss cikkek
Megszólalt a gyártó és borús hangú nyilatkozatot tett. Aki szereti, szerette, az most vásároljon még belőle! „Elfogyott, legalább egy hónapja
Csak idő kérdése, míg egy ellenséges szándékú hódító faj felfigyel ezekre az üzenetekre… A kozmosz sötétjében rejtőző civilizációk Az emberiség
A NATO szerint már nincs az északi-sarki bázison a Belgorod orosz tengeralattjáró, ami az atomtöltetével 480 méteres radioaktív szökőárt képes
A Pentagon jelentése megdöbbentő kijelentéseket tartalmaz, márpedig ők voltak azok, akik előre látták azt is, hogy Putyin valóban meg fogja
Sokkoló üzenet a Nyugatnak, vagy most tényleg nem blöfföl, ahogyan korábban kijelentette, és egy atomcsapás előkészítését nézi végig az egész
Reggel háromnegyed nyolc körül lejött a telep udvarára egy szakszervezeti vezető, Lázár Lászlóné Éva, aki azt mondta a dolgozóknak: Vegyék
Egy meglehetősen izgalmas kép söpört végig most a neten a néhai Diana hercegnével kapcsolatban. Ezen egy közel 61 éves nő
A Magyar Orvosi Kamara is közleményt adott ki, ultimátum a hatalomnak: " "Sajtóértesülések láttak napvilágot, amelyek alapján elkészült és rövidesen
A Házelnök páros lábbal szállt bele a tüntető tanárokba és mindenkibe, aki velük vállalt szolidaritást. "Még a tanulatlan f-sz beszél?!"