Az "új Nostradamusnak" nevezett pszichikus azt állítja, hogy előre látott egy "véletlen konfliktust" Tajvanon, amely súlyos következményekkel járhat az egész
Friss cikkek
Szívszaggató fényképet készítettek egy apáról, aki romok alatt rekedt halott lánya kezét fogja a törökországi földrengés után. Bejárta a világsajtót
Lehetséges, hogy a törökországi földrengés önmagában is katasztrófa. Az is lehetséges azonban, hogy Törökország csak a kezdet, és a közeljövőben
Ijesztő lista látott napvilágot. És még csak fel sem tüntetik? Minden, amit tudnod kell arról, hogyan árasztanak el rovarokból származó
Ezt az intézetet becézik a megfelelő szubkultúrában „parkettásnak”. A rabok üzentek is már a jövendőbeli társuknak. Ugyan a fősodratú médiában
Állítólag a Vatikáni Levéltár soha meg nem nyitott, hivatalosan nem is létező szárnya olyan végzetes titkot rejthet, ami az egész
Egyre nő a halottak száma. Soha nem látott katasztrófáról beszélnek a tudósok. A rettegett Tűzgyűrű felébredt? Még kedd hajnalban is
A jelentős árkülönbségen rengetegen kiakadtak… Egyesek azt vetették fel, hogy külföldre viszik a finomabb, "jobb" árut, mivel a nyugatiak, a
Parázs vitákat szült egy felvetés, mely azt állítja, hamarosan az emberiség és a tudomány rábukkanhat Jézus földi maradványaira. Az elmúlt
A római katakombákban lehet a Szent Grál, a civilizációnk pedig könnyen lehet, hogy fordulópont előtt áll. Krisztus második eljövetel még