🖤😢A mentőegységek elmondták: a kisfiú halála mindenkit megrázott, eddig nem beszéltek arról, amit láttak. Most azonban felfedték, mi történt pontosan.😢🖤
Friss cikkek
Egyesek teóriák szerint Föld méretű, cigaretta alakú ufók ólálkodnak a Napunk körül, folyamatosan elszívva annak energiáit. Szerintetek mik lehetnek? Megdöbbentő
Egy családot sikerült ezzel újraegyesíteni több órányi megfeszített munkával! "Ismét életet mentettünk! Csapatunk Hatay településen dolgozott a mai napon, ahol
Egykor még minden álma egy szerető gazdi volt, most pedig már életeket ment Níla. Az ő esete is mutatja, milyen
Magyar szakértő kongatja a vészharangot? A magyar épületek egyáltalán nincsenek felkészítve egy pusztító erejű földrengésre, nagyobb lenne a pusztulás és
Ez sokmindent a feje tetejére állít és egyben meg is magyaráz? Ki mit gondol? Az egyiptomi piramisok évezredek óta állnak,
Váratlanul a Szaturnusz gyűrű mellett egy Neptunuszon túli Quaoar kisbolygót fedeztek fel, mely sok mindent újraírhat arról, amit a kozmoszról
Egyes jelentések szerint 3 méterrel tolta arrább Törökországot a földrengés. Mi a helyzet a titokzatos fényekkel, melyek állítólag minden nagyobb
Döbbenetes és megható megmenekülésekről készültek felvételek. A magyarok egy idős nagymamát is sikeresen kiszabadítottak a romok poklából! A HUNOR mentőszervezet
Zelenszkijjel való kézfogása, a nem tapsolása és a furcsa grimaszai árulják el, hogy Orbán valójában a pokolba kívánhatta a találkozót









