Szinte szót sem kapnak a csoportelsőként Lipcsébe érkező magyarok, az újság mindössze Marco Rossi csapatának várható összetételét említi meg, illetve
Friss cikkek
"Hány jobboldali kormányt bír el még az Európai Unió? Hosszabb távon ez nem lesz jó" -üzenik a németek. Szerintük Magyarország
Szenzációs bejelentést tettek, megtalálhatták az avarok egykori fővárosát. Eltűntek, mint az avarok – tartja a kevésbé ismert szláv mondás, amely
Akit kezeltek, 2 éve tünetmentes, pedig menthetetlen volt. Áttöréssel felérő kísérleti eredmények születtek, az orvosok szerint mihamarabb el kell jutni
Egy éve tart már a hetedhét milliárdos házasság, most megdöbbentő részletek derültek ki. Andi a saját bevallása szerint is a
Rendkívüli lesz, ami láthatóvá válik majd! A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta
Már több összeesküvés-elmélet is elterjedt az interneten azzal kapcsolatban, mi várhat az emberiségre szeptember 24-én. A szóban forgó felvételen Friedrich
A Khosta–1 és a Khosta–2 nevű vírus tarolhatja le a világot. Aggasztó felfedezés vírust két éve vették észre patkósdenevérekben a
Mindenki drukkoljon, imádkozzon, ahogy tetszik?! Rövid Facebook-bejegyzéssel jelentkezett Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki arról tájékoztatta követőit, hogy Tóth
Valamennyi természetvédelmi szervezett felháborodott. "Az emberi gyarlóság és nemtörődömség visszafordíthatatlan katasztrófája." A perui és a brazil határ mentén dolgozó favágók










