Ők jelentik ugyanis valamennyi országban a halálozások többségét, vagyis közülük halnak meg legtöbben a járványban. Ők vannak a legnagyobb veszélyben
Friss cikkek
A koronavírusnál is nagyobb bajt okozhat, ha nem vigyázunk. Elmondták a részleteket. A Semmelweis Egyetem külön közleményt adott ki annak
"Fasza", ennek sose lesz vége… Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a köztévének nyilatkozott. Merkely Béla azt állítja: Már most több beteget
Sebestyén Balázs is megszólalt a szigorítások kapcsán egy mutatós kis lovagolós poszttal. Nem kellette volna, a kommentelők ugyanis darabokra szedték…
Napvilágot láttak a részletek a teljes szigorításról… Mis lesz velünk az elkövetkező hetekben? Próbálunk választ találni a kérdésekre addig is,
Fontos, hogy tudjatok róla! A legnagyobb boltláncokat tömörítő OKSZ szerint az ellátás biztonságos, nem kell felhalmozni az élelmiszerek, mert az
"…A légzőnyílások eltakarásának, a pofa befogásának, a gyerekek elzárásának, korlátozásának…" Egy egyszerű ember "igazságbeszéde" arról, hogyan látja Magyarország eddigi legsötétebb
Gyakorlatilag ugyanott tartunk, mint egy évvel ezelőtt. A kormány 11 órakor jelentette be hogy komoly szigorítások lépnek életbe. A romló
Ez mindent megváltoztathat… Ráférne a világra egy olyan csoda, mint amit most felfedezni véltek. Drukkoljunk, hogy ez igaz legyen! Lehet,
Bort iszik, vizet prédikál esete? Sokak szerint különösen kínos, mert ő lenne a járvány elleni harc egyik "arca"… Vagy nekik










