Az "Új élelmiszerek" csoportjába fogják sorolni a kannabiszt és a CBD-t. Rengeteg európai és nemzetközi vállalat már az elfogadtatás folyamatánál
Friss cikkek
Az Amerikai Haditengerészet katonái valóban konfliktusba kerültek ismeretlen repülő tárgyakkal, melyek egyetlen országhoz sem tartoztak. Amerikai szenátorok egy csoportja erősítette
A Kárpát-medence egy Isten által kijelölt hely. Ide küldte a magyarokat, nekünk ugyanis itt van dolgunk. A világ legegészségesebb éghajlatú
A magyar szent korona rendkívüli jelentőségéről, a Magyarország ellen elkövetett összeesküvésről beszél Ian Talpeș, a román titkosszolgálat egykori vezetője! Egy
Már néhány alkalom után felszakítja a makacs, lerakódott váladékot, erősíti az immunrendszert és remek görcsoldó is. Létezik egy nagyon praktikus,
Egy 1990-es évektől folyó kutatás meglepő megállapításra jutott. Megvan a rák természetes ellenfele? Az International Journal of Cancer tudományos folyóiratban
A britek és szövetségeseik Afrikában folytatott népirtása és rablóhadjárata nem véletlenül történt. Sokak gyanúja szerint a rabolt javak egy része
Döbbenetes próféciák, melyek középpontjában a turániak, pontosabban a szkíták, a hunok és a magyarok állnak… Vajon miért hitték az ókoriak,
Tüdőrákosak lettek a kísérleti alanyok az e-cigitől egy kísérletben: bizonyították, hogy a dohánygyárak végig hazudtak a világnak. Friss kísérlet bizonyította,
Dél-Amerika Svájcaként emlegetik az országot, melynek az élére választották, annyira csodálatos "kis szigetet" hozott létre ott, amibe nem szól bele