A királyság léte régóta fejtörést okozott már a régészeknek. Most a modern technológiák bevetésével sikerült rátalálniuk, ezzel mintegy igazolva a
Friss cikkek
Már csak civil mozgalmakkal és azonnali akciótervvel menthető meg a Föld. A bolygónk kifejezetten rossz állapotáról az elmúlt évtizedek, közel
Közzétettek három videófelvételt is, melyeken azonosítatlan korongok láthatók. Az egyik 14 méter hosszú lehetett, így a feltételezések szerint elég nagy
1750 óta a trópusi erdők mintegy 30 százaléka tűnt el az emberi tevékenység következtében. Most pedig lángokban áll a legnagyobb
A csillagászok egyelőre értetlenül állnak a jelenség előtt. Az elmúlt napokban a csillagászok számára alapos fejtörést okozott az, amit a
Tényleg óriások uralták a Földet az emberiség előtti időkben, és egy szűk időszakban még együtt is élhettek velük? A nefilimekkel,
Szerinte a CERN kísérletei semmisítették meg az univerzumot a múltban. De ez még nem minden. Azt is elmondta, hogyan lehetséges,
Gyógyereje évszázadok óta ismert, ott kellene lennie minden konyhában, és sokkal több egészséges ember járna közöttünk. Ezt a majdnem 1
Korábban azt gondolták, hogy ezek pesszimista riogatások, mára kiderült, hogy még ezek sem írják le azt, ami ránk vár… Végveszélyben
A BBC is beszámolt a felfedezésről, mely megváltoztathatja az univerzumról és az életről alkotott képünket. Nemrég egy távoli csillagnál egy










